Ezt a zenét tudnám ehhez a témához tenni:
https://www.youtube.com/watch?v=BGdhTTI-O20&list=RDBGdhTTI-O20&start_radio=1
Nem is tudom, hol kezdjem. Komolyan. Annyira döbbenetes és mély élményeim voltak az elmúlt hetekben a Holtak Birodalmából. Érleltem magamban, sokat gondolkoztam, hogy foglalhatnám szavakba mindazt, amikre valójában nem léteznek emberi szavak. Emellett akik ezt el fogják olvasni, jó eséllyel veszteséget dolgoznak fel egy szerettükkel kapcsolatban gyász formájában. Az is megfordult a fejemben, hogy lehet, nem kellene leírni, de folyton az ordító üresség jött elém, hogy sehol nem tanítják meg az embereket jól gyászolni, sem helyesen elbúcsúzni a haldoklóiktól, sem a halál után, amikor az elhunyt meglátogatná Őket megnyugtatásul, hogy jól van: érzékelni Őt. Most ez utóbbira teszek kísérletet.
Miért?
Hogy írhatnám hát le mindazt, ami belül feszít, úgy, hogy puhán, gyógyítóan érkezzen az olvasó lelkébe és ne újabb fájdalommal?
Megpróbálom jól átadni, az olvasó pedig próbálja úgy fogadni, hogy legjobb szándékkal adom Neki.
Nincs ehhez előképzettségem, nem voltam felkészülve sem, sosem voltam hasonló helyzetben. Mégis azt hiszem, életem traumái és halálközeli élményei adták az erőt ehhez a 2-3 héthez, hogy meg tudjam csinálni.
Pár hét alatt 6 halott és még a jóbarátom halálát sem dolgoztam fel, aki helyettem halt meg másfél éve.
Megviselt-e? Végtelenül. Látszik-e rajtam? Talán ha 2-3 ember látja-érzi. Ki a szemem csillogásán látja, ki a kisugárzásomon. Csak apró jeleket engedek a hozzáértőknek ebből érzékelni, a többieket nem terhelem vele. Jól is van így. De ki kell írnom, mert szétszakít belül, ha nem teszem.
A halál és az életfeladat
Amikor a testünk haldoklik, a lélek szabadulna belőle, mert fullasztó az elhasznált ruha. Ha az életünkben el tudtuk rendezni a dolgainkat méltósággal, ha az ezéletbeli karmánkat teljesítettük, békésen átfolyunk a túlvilági létbe. Kegyelemmel: talán ez a legtisztább szó rá. Nem fáj a halál maga sohasem. Ettől retteg mindenki, pedig a halál egyáltalán nem fáj, sőt, gyönyörű élmény. Ami fáj, az a halál előtti küzdelem, ami viszont csak akkor van, ha a feladatunkat nem sikerült teljesíteni. Ilyenkor a lélek tombol a testben, ami betegségek formájában jelentkezik, mert pontosan tudja, hogy nehezített pályán kell következő életében megismételnie a vállalt feladatot. Mégis, amint a testből kiszabadul, békére lel odaát már. A feladatot pedig nem az ismerősei, barátai, családtagjai döntik el, hogy sikerült-e végig csinálnia, vagy hogy jó ember volt-e az illető, hisz nem tudhatják, pontosan mit vállalt az elhunyt erre az életére. A személyes horoszkópjában mindenkinek benne van feketén-fehéren, mit vállalt, mi a feladata erre az életére, van útmutatás, ha élünk vele, illetve ha valamiért nem érezzük, mi a dolgunk, vagy elakadtunk az utunk során.
Jelenések és Médiumok
A Lélek annak jelenik meg, akinek akar. Akivel dolga van, akinek üzenne, de dönthet úgy is, hogy ott marad a szerette mellett, ameddig az a földi életét befejezi, hisz odaát az idő sem olyan, mit itt: Ő már ráér. Más kérdés, hogy akinek megjelenik vagy üzen, képes-e érteni, látni, érezni mindezt. Külön néven nevezem azokat, akik segítenek a holtak és az élők közti kommunikációban (Médium) és akik átkísérik a lelkeket (Lélekkísérő), mert több külön szakmát ölel fel a halál körüli szolgálat. Vannak Gyászfeldolgozást segítők is, mások a temetkezéssel kapcsolatban végzik a feladatukat. Az ügyvédek, jogászok pedig a hivatalos elrendezést rendezik el. Én a Médiumi és a Lélekkísérői feladatokat ismerem, továbbá asztrológiai és képzőművészeti oldalról is foglalkozom mindezzel. Nem akartam, nem terveztem, nem érzem alkalmasnak sem rá magam, de így alakult. Nem mi választjuk az Utat, hanem az Út Minket. Visszatérve a Lélek jelenésére: alkalmassá is tehetjük magunkat az érzékelésekre, de meg is kérhetünk valakit, hogy közvetítsen benne. A mostani hetekben Nekem volt, aki csak elköszönni jött és egy feketés sötét emberi alakszerű köd formájában, csak állt és nézett, aztán nem akart menni. Többször kellett elküldenem, mire távozott. Volt, akinek viszont segíteni kellett átjutni. Ők kétségbeesettek, félnek, nem mindíg láthatóak, de tisztán érezhetőek. Én is javarészt mély álomból riadtam fel, amikor megérkeztek a Lelkek. A néma csendben is azonnal tudom, ha itt van valaki. Volt, aki egy finom kókuszos-vaníliát illatként jelentkezett és érezte a lelkem a szavait, nem hallotta. Éreztem Nála azt is, amikor átlépett, de Őt nem kellett kísérnem: egy végtelen vízszintesen elterülő fehér-kék fénysávként átfolyt teljes szeretetben a túlvilágra. Átfolyni is lehet, átlépni is, rengeteg módon lehet átjutni. Volt, akinek csak távolról hallottam a hangját, mielőtt átlépett, Ő is csak jelezte, hogy rendben van. Megint más épphogy elnémult, miután elindult, mert a szerette mellé ment, nem odaátra. Ő a haldoklása közben beszélt Velem, Vele akkor kommunikáltuk le, mit szeretne és lehet-e azt és úgy. Neki megnyugtatásra és megerősítésre volt csak szüksége, mert az ígéretét szerette volna megtartani. Nekem a médiumi feladatokhoz semmiféle kellék nem kell, mondjuk úgy, hogy kulcsot kaptam a túlvilági kapuhoz. De ennek a kulcsnak hatalmas ára van. Az láthatja mások sötétségét tisztán, aki maga is megjárta a sajátját már.
Kitépik a szemét, hogy végre lásson.
Eltörik a csontjait, hogy ne menekülhessen a sorsa elől.
Kiszakítják a szívét, hogy ne féljen többé a haláltól.
Ez egy nagyon magányos utat jelent. Kevesen képesek elbírni az ilyen lelkek súlyát. Nem is csoda. Ezért fordultam az alkotás és az asztrológia felé. De a zene a legerősebb gyógyító művészet.
Erről, hogy milyen árat fizettem érte, külön írtam itt:
Általában a Médiumok nagy részének szüksége van kellékekre két okból is.
1. a segítséget kérőnek fizikai tárgyak által könnyebb az ott történtek feldolgozása. Van mihez kapcsolnia a földi világban.
2. Magának a Médiumnak is szüksége van viszajelzésekre amonnan, hisz nem mindegy, milyen szinten beavatott. De egy közepes szintű Médium is nagyon szépen képes a feladatát ellátni gyertyákkal, ingákkal, kártyákkal, épp, amikkel dolgozni tud. Nekem más miatt kellett ennyire elmélyülni ebben.
Médiumként a lemerülés a nehézség, de viszonylag gyorsan lehet töltekezni. A ragacsos, nehéz, sötét, mély energiáktól mindíg meg kell tisztítani magunkat. Senki sorsa, fájdalma, betegsége nem maradhat Rajtunk, mert nem a miénk.
A híd és a Lélekkísérő
Van, aki átjut magától, van, akinek segítség kell, mert eltévedt, ha még nem sokszor járta végig ezt az utat. Értük vannak a Lélekkísérők. Vannak, akik pedig a köztes térben ragadnak, ők szoktak szellemekként kísérteni, de nem gonoszságból, hanem ijedtségükben, fájdalmukban, magányukban. Ők ott ragadnak 1-1 házban, amíg valaki nem segít nekik is átjutni vagy valahogy nem sikerül lezárniuk azt, ami/amik miatt itt rekedtek. Van, amikor egy gyilkosságot vagy egy jövendő tragédiát próbálnak megakadályozni azzal, hogy maradnak, vagy igazságot szeretnének akár saját halálukat illetően, akár másban. Akik hirtelen, váratlanul halnak meg, szinte kiszakadnak a testükből pillanatok alatt. Náluk is gyakori, hogy segítség kell megérteni a történteket és mutatni, merre lehet átjutni és hogyan. Beszélni kell csak Velük, elmondják és meg lehet oldani.
Az átjutás
Az átkísérés folyamata nem nehéz, megfogja a Lélekkísérő a Lélek kezét (mondjuk így, hogy szavakkal érthető legyen) és elsétál vele egy fehér hídon át a Fénybe. Sokan sötét alagútnak érzékelik, aktuális tudatállapottól függően. Éppen akkor ki mit és hogyan tud érzékelni. Tényleg képletesen és leegyszerűsítve írom, mert sem a színekre, sem az érzésekre, sem az élményre nincsenek emberi szavaink. Fogok kísérletet tenni majd ezeknek a megfestésére. Egy teljes kiállítás anyaga lesz, ha elkészülök vele. fontos tudni, hogy nincs odaát pokol, csak Mennyország. A pokol itt a Földön van csak, ha lehet az élet egy részét annak nevezni. Valójában tapasztalások összessége, tanulóösvények hálózata, bármilyen borzalmas és fájdalmas is időnként. Ha tehát odaértek, a Lélekkísérő elengedi a kezét, a Lélek teljes nyugalomban és békében átlép és a kapu bezárul. Ő pedig visszatér a Földi életbe. A sétájuk közben van, amikor beszélgetnek, a Lélektől függ, mire van szüksége: megnyugtatásra, megérteni dolgokat vagy csak némán legyen mellette valaki. Ez az Út sosem könnyed bájcsevej. A beszélgetés és a séta sem olyan, mint a hétköznapi életünkben, de nem bonyolítom most ezt sem.
Meghalni vagy kísérni
Számomra a mostani hetek döbbenetes tanulsága és valósága az volt, hogy mennyire más haldoklóként és kísérőként megjárni az utat a kapuig. Természetesen a Lélekkísérői feladatok sűrűsége nagyon megviselt. De jelen bolygómozgások alapján most rengetegen mennek át. Tudható volt. Másra figyeltem, ezért ért váratlanul. A brutális planétamozgások erejét most nehéz kiállni, leráznak Rólunk minden sallangot és a test nem mindíg bírja ki. Nevezhetjük rezgésszint emelkedésnek is vagy sok másnak is, a lényeg ugyanaz. A testünk akkor bírja ki a sok láthatatlan hatást, ha erős, egészséges, karban tartott. Ennyi nehéz bolygó 1-1 életterületünk házában nincs túl gyakran. Több élet alatt sem, nemhogy most. Haldoklás közben az Egonk pánikol, a Lélek hiába nyugtatná. Olyankor nem tudja békésen megfigyelni az utat, a hidat, a kaput. Ha Kísérőt kap vagy ha Kísérőként járjuk végig, egészen más a helyzet. Szét tudunk nézni, magunkba tudjuk szívni, át tudjuk élni egészen. Sok élet alatt jut mindenkinek mindből. Lélekkísérőként a megterhelők ebben a folyamatban: a visszatérés a földi korlátok közé, a hús-vér fájdalmakhoz, a szenvedéshez, maga a szintek között hatalmas ugrások is kimerítők, az élők feltöltése és a holtak megnyugtatása, önmagunk különös-furcsa létezésének elfogadása, hétköznapi arc felvétele a földi mindennapokhoz.
Az asztrológia és a halál
Az asztrológia egyik kötelező tétele, hogy tilos a halálról beszélni. Hiszen pontosan tudjuk, ki mikor hal meg, miért, hol és hogyan. A képletekben minden ott van, bármilyen hihetetlen is. Viszont van egy nagyon fontos dolog, ami miatt erről nem szabad beszélnünk: ez pedig az emberek szabad akarata! Ugyanis egy emberi élet során normális esetben 3-4 kilépési pont van, terheltebb sorsoknál 8-15 vagy több is. Ezeken belül a Lélek dönt, mikor távozik. Ha én előre jelzek egy következő ilyen nyitott kapus időszakot Neki, önbeteljesítő jóslattá válhat annak, aki éretlen, felkészületlen, beavatatlan erre a nehéz élményre. Lehet, hogy magától még maradt volna, de ha én jószándékkal jelzek, Ő megijed, leblokkol és tényleg meghal. Senkitől nem vehetjük el annak a tiszta jogát, hogy erről magától döntsön. Hatalmas negatív karmát vesz magára, aki ezt az Égi törvényt megszegi. Mindíg van egy utolsó kilépési pont, az már nem választás kérdése. Két esetben mehetünk át: ha a testünk nem bírja tovább vagy ha teljesítettük a feladatunkat. De egyik sem öngyilkosság formájában, ezt fontos hangsúlyozni. A természet rendjével harmóniában szabad csak átmenni. A szabad akaratunk ugyan határok között mozog, de az azon belüli mozgását maximálisan tisztelni kell. Az asztrológiában a halállal foglalkozni ilyen mélységben: talán ez a feladat mind közül a legnehezebb. Erről még beszélni sem szeretnék.
Képek
Nagyon nehezen választottam képeket ehhez a témához, mert mindenki másképp érzékeli és emellett lehetetlen valóságosan ábrázolni itt azt a világot és a köztes teret is. Ezért egy arcát mutatom meg a képekkel, de sokkal többféle lehet.
Kegyelmet, tiszta tudatot és Erőt kívánok minden érintettnek!